Közeledik a Magyar Ballon Szövetség első rendezvénye. A Húsvét utáni héten rendezzük meg az első szezonnyitó edzőtáborunkat, melyre nagyobb az érdeklődés, mint az elmúlt évek Nemzeti Bajnokságaira! Tizennégy pilótával kezdjük meg a felkészülést az idei versenyekre, amelyek közül az első, az edzőtábort követő héten lesz a lengyelországi Krosnóban.
Címke: Hír
Nem értem, mi történt?
Hosszú téli estéken – amik már egyre rövidebbek – zajlanak az események a ballonosok háza táján. Talán nem tudja mindenki, de a január 25-én délelőtt 14-en találkoztunk és beszélgettünk arról, hogy mit kellene tennünk. Az első alkalommal éreztem, hogy mindenki ugyanazt akarja! Szeretnénk szabályosan, átlátható módon, eredményes munkát végezni együtt. Ezért kezdeményeztük egy rendkívüli ülés összehívását az MRSZ Elnökénél, amit itt olvashattok.
Aznap délután kaptunk egy szakbizottsági ülésre meghívót Végh Sándortól és ma reggel érkezett meghívó, hogy szakági értekezlet lesz ugyanabban az időpontban, ugyanazokkal a napirendi pontokkal.
Olyan információk jutottak el hozzám, hogy azért lesz így mert nincs szakbizottság csak szakág van. Ez felvet bennem néhány kérdést:
- Nem értem, mi történt? Miért nincs szakbizottság, mikor szűnt meg?
- Mikor és hogyan tájékoztatták erről az MRSZ tagdíjat fizető tagjait?
- Milyen szabályok alapján fog működni ez a szakági értekezlet?
- Hogyan lehet napirendi pontokat javasolni, törölni, elfogadni?
14. Nemzetközi Ifjúsági Ballonos Tábor
2014-ben Radesínban, Csehországban rendezik meg a 14. Nemzetközi Ifjúsági Ballonos Tábort augusztus 2-9. között. A szervezők elsődleges célja a sport biztonságos megismertetése. A programban többek között következők szerepelnek:
- Ballonozás és ballon követés
- Bevezetés a biztonsági ballonosba
- A környék felfedezése – látogatás a Kubicek Balloons gyárba
- Tábortűz romantika – oktató játékok
- Úszás – foci – röplabda
- Modell ballonozás
- És még sok minden más
A táborban 14-24 év közötti fiatalok vehetnek részt, 150 euróért. Tim Diller és Jop van Hooft szervezők április 30-ig várják a jelentkezéseket a honlapjukon.
Gyászhír: Kastély Sándor
Tochigi, az év utolsó FAI versenye
Ma kezdődik az év utolsó FAI első kategóriás versenye Tochigiben. Az elődjét a Moteginek hívták, talán így többeknek ismerős. Ebben az évben hét ország 34 pilótája nevezett. Magyar versenyző, hivatalnok vagy obszerver nem vesz részt. A rendezvény honlapjáról elérhetőek az indulók és hivatalnokok névsora, versenyszabályok, térkép, célok listája és minden ezekkel kapcsolatos dokumentum is.
Az ifjúsági világbajnok nyerte az 18. Hőlégballon Európa Bajnokságot
Az tavalyi I. Ifjúsági Világbajnokság győztese Rokas Kostiuskevicius nyerte a 18. Hőlégballon Európa Bajnokságot. Az ezüst érmes az édesapja Rimas Kostiuskevicius lett és bronzérmes Ivan Ayala, aki 2011-ben Lleidában második volt.

18. Hőlégballon Európa Bajnokság győztesei
A negyedik helyezett a rendkívűl fiatal Dominic Berford lett – ugye ismerős a név-, akinek ez volt az első Európa bajnoksága. További eredmények:
1 | 17 | Rokas KOSTIUSKEVICIUS | LTU | 14036 |
2 | 18 | Rimas KOSTIUSKEVICIUS | LTU | 13876 |
3 | 2 | Ivan AYALA ALCALDE | ESP | 13705 |
4 | 52 | Dominic BAREFORD | GBR | 13679 |
5 | 1 | Stefan ZEBERLI | SUI | 13305 |
6 | 71 | Peter OLSSON | SWE | 12989 |
7 | 30 | Bartosz NOWAKOWSKI | POL | 12764 |
8 | 13 | Uwe SCHNEIDER | GER | 12749 |
9 | 47 | Christoffer MUNDT | DEN | 12536 |
10 | 29 | Ivan MENYAYLO | RUS | 12509 |
… | ||||
31 | 39 | David LINEK | CZE | 10225 |
… | ||||
34 | 41 | Petr KUBICEK | CZE | 10114 |
… | ||||
37 | 42 | Michael SUCHY | CZE | 9489 |
38 | 68 | Janos KONECSNI | HUN | 9395 |
… | ||||
54 | 40 | Pavel KOSTRHUN | CZE | 8222 |
55 | 69 | Peter NAGY | HUN | 8192 |
… | ||||
76 | 70 | Sandor VEGH | HUN | 5475 |
Öt felszállásból 18 feladatot teljesítettek a versenyzők. Az első napokban szép időnk volt, de utána megérkezett az ősz köddel esővel.
Tóth László rövid videós összefoglalója a versenyről.
Még három ballon a levegőben – Gordon Bennett 2013

Az élen álló Wilhelm Eimers és Matthias Zenge ma reggel már Spanyolország fellett
Három ballon vállalkozott, hogy az éjszaka folyamán megpróbálja átrepülni a Biscaya öbölt. A német csapatnak sikerült elérnie először a spanyol partokat azután, hogy 550 km-t repültek a tenger felett. A francia csapat is partot ért már, a svájciak pedig partközelben vannak. A hűvös éjszaka után a nap felmelegíti a ballonokat így magasabbra tudnak emelkedni és magasan kedvezőbb a szélirány is. Jó esélyük van arra, hogy Spanyolország vagy Portugália déli részén szálljanak le, ha jó taktikát választottak és maradt elég ballaszt anyaguk.
A verseny pillanatnyi állása (2013. 08. 27. 08:45):
- GER-2 ZENGE / EIMERS, megtett távolság: 1238.21 km, pilanatnyi sebbeség: 23.41 km / h, irány:185°, magasság: 3640m MSL
- SUI-1 FRIEDEN / WITPRÄCHTIGER, megtett távolság:1085.64 km, pillanatnyi sebbeség: 28.78 km / h, irány: 222°, magasság: 2340m MSL
- FRA-1 LEŸS / HOUVER, megtett távolság: 1042.68 km, pilanatnyi sebbeség: 28.80 km / h, irány: 173°, magasság: 3340m MSL
- ESP-1 – González / Aguirre, leszállt, megtett távolság: 688 km
- FRA-2 – Péterlé / Moine, leszállt, megtett távolság: 668 km
- GER-1 – Lausch / Lausch, leszállt, megtett távolság: 590 km
- RUS-1 – Galkin / Bakanov, leszállt, megtett távolság: 458 km
- AUT-1 – Stürzlinger / Herndl, leszállt, megtett távolság: 369 km
- GBR-1 – Wood / Rose, leszállt, megtett távolság: 242 km
- SUI-2 – Gschwendtner / Gerber, leszállt, megtett távolság: 200 km
- FRA-3 – Pelard / Lajoye, leszállt, megtett távolság: 139 km
- USA-2 – Wallace / Brielmann, leszállt, megtett távolság: 133 km
- GBR-2 – Spellward / Bailey, leszállt, megtett távolság: 121 km
- ITA-1 – Cisaro / Aimo, leszállt, megtett távolság: 98 km
- GER-3 – Höhl / Sellmaier, leszállt, megtett távolság: 85 km
- SUI-3 – Mattenberger / Krebs, leszállt, megtett távolság: 70 km
- FIN-1 – Luoma / Sipinen, leszállt, megtett távolság: 62 km
- USA-1 – White / Sullivan, leszállt, megtett távolság: 55 km
Érdekesség, hogy az orosz csapat, aki a hetedik helyen végzett, teljesen más taktikát választott és Kelet felé repült. Szépe eredményt értek el, de igaza volt az előrejelzéseknek, ami azt mutatta, hogy a keleti irányú szél meg fog szűnni. Itt követhetitek élőben a ballonok helyzetét.
Levegőben a 18 ballon a Gordon Bennett 2013 versenyen
Az esti vihar miatt elhalasztották a felszállást, de ma reggel 5:45-kor felemelkedett az első ballon a két pilótájával és követte őket további 17. Mind a 18 ballon a levegőben volt 45 percen belül. A repülési útvonalak itt élőben követhetők.
Mint látható a pilóták két különböző stratégiát választottak. A mezőny egyik fele alacsonyan 800-1000 láb magasságban Kelet felé tart. Ha tartják ezt az irányt, akkor Magyarország légterében is lehet szerencsénk hozzájuk.
A mezőny másik fele Északra repül kb. 2500 láb magasságban. Várjuk, hogy kinek lesz igaza és ki ki lesz a sikeresebb, mert a feladat mindenkinek ugyanaz 1906-óta: 1000 m3-es gázballonnal a lehető legmesszebbre repülni leszállás nélkül a versenyterületen belül.

Gordon Benett 2013 start – kép : Martine Besnainou
Nemzeti Bajnokság eredmények
A héten három hőlégballon Nemzeti Bajnokságot is rendeztek: Magyarországon, Ausztriában és Spanyolországban is.

Garab Szabolcs és Konecsni János – a Cseh Nemzetin még egy kosárban
Magyar Nemzeti Bajnokság
Debrecen
- Konecsni János
- Garab Szabolcs
- Végh Sándor
- Nyíri Áron
- Nagy Péter
- Kádár Róbert
- Molnár Csaba
Hét felszállás, 17 feladat, versenyigazgató: Paál Dávid.

Stefan Zeberli
Osztrák Nemzeti Bajnokság
Waidhofen / Thaya
- Stefan ZEBERLI (SUI)
- Roman HUGI (SUI)
- Daniel KUSTERNIGG (AUT)
Hét felszállás, 22 feladat, versenyigazgató: Mathijs de Bruijn.

Carles Lladó, Iván Ayala, Carles Figueras
Spanyol Nemzeti Bajnokság
Rioja
- Iván Ayala
- Carles Lladó
- Carles Figueras
Hőlégballon pilóták világranglistája 2013-ban

John Petrehn
A FAI Ballon Szakbizottsága kiadta a 2013-as CIA Világranglistát. A listában 918 pilóta – akiknek kb. a 7%-a nő – szerepel 39 országból és John Petrehn (USA), Nick Donner (USA) és Stefan Zeberli (SUI) állnak az élen. Az első helyen John Petrehn van aki aranyérmes volt 2006-ban, 2010-ben Debrecenben és ezüstérmes 2012-ben Battle Creekben. A második helyen Nick Donner áll, aki megnyerte a tavalyi világbajnokságot és ezüstérmes volt 2006-ban. A harmadik helyen Stefan Zeberli van, aki bronzérmes volt Debrecenben (2010) és Európa Bajnok Brissacban (2009).
A hőlégballon pilóták világranglistáját az utolsó öt Világbajnokság eredményei alapján számolják, valamint figyelembe veszik a Világjátékok eredményeit és nemzeti rangsorokat is.
A 2000-ben kiadott listában még csak 602 pilóta szerepelt. Ezek közül húsz volt magyar, Németh Zoltán a nyolcadik és két másik pilótánk is volt az első 30-ban. Csak egy cseh pilóta található az első harmincban az ezredfordulón. A 2013-as listában 10 magyar versenyző van. Senki nincs legjobb harmincban, de négy cseh pilóta is ott van! A legjobb magyar Török Sándor, aki csak a 75 helyen áll.

Hány pilóta van a legjobb harmincban 2000-ben és 2013-ban.
Csak Uwe SCHNEIDER (GER), David BAREFORD (GBR), Francois MESSINES (FRA), Joe HEARTSILL, Janne BALKEDAL (SWE), Jan TIMMERS (NED) volt 2000-ben és 2013-ban is a legjobb harminc között.