Címke: gázballon

Vincent Leÿs nyolcadik alkalommal nyerte meg a Gordon Bennett versenyt

Vincent Leys

Vincent Leys

75 óra repülés után Vincent Leÿs és Christophe Houver, FRA-1 csapat nyerte a 2013-as Gordon Bennett versenyt. Az utolsó éjszakát már csak ők töltötték a levegőben. Okosabban taktikáztak és volt még annyi ballaszt anyaguk, hogy ledolgozzák a több, mint 150 km-es hátrányukat és 20 km-rel jobb eredmény érjenek el, mint az eddig vezető német csapat.

Az 1402.18 km-es teljesítmény nem kiemelkedő, de Vincent Leÿs az egyedüli, aki nyolc alkalommal nyerte meg a Gordon Bennett versenyt és ezzel megelőzte Josef Starkbaumt (AUT), aki 7 alkalommal nyert.

Christophe Houver

Christophe Houver

A legnagyobb távolságot eddig 2005-ben Albuquerque-ből (United States) Bob Berben és Benoît Siméons (BEL) repülte 65:20 óra alatt 3400.39 km-t. A leghosszabb repülés 1995-ben volt.Wilhelm Eimers és Bernd Landsmann (GER) 92:11 órát, majdnem négy napot töltöttek a kosárban és 1628.10 km-t tettek meg.

 

 

A három dobogós csapat, a zöld nyomvonal a győztes franciálé

A három dobogós csapat, a zöld nyomvonal a győztes franciáké

A Gordon Bennett 2013 végeredménye:

  1. FRA-1 LEŸS / HOUVER, leszállt, megtett távolság: 1402.18 km
  2. GER-2 ZENGE / EIMERS, leszállt, megtett távolság: 1381.77 km
  3. SUI-1 FRIEDEN / WITPRÄCHTIGER, leszállt, megtett távolság: 1186.17 km
  4. ESP-1 – González / Aguirre, leszállt, megtett távolság: 688 km
  5. FRA-2 – Péterlé / Moine, leszállt, megtett távolság: 668 km
  6. GER-1 – Lausch / Lausch, leszállt, megtett távolság: 590 km
  7. RUS-1 – Galkin / Bakanov, leszállt, megtett távolság: 458 km
  8. AUT-1 – Stürzlinger / Herndl, leszállt, megtett távolság: 369 km
  9. GBR-1 – Wood / Rose, leszállt, megtett távolság: 242 km
  10. SUI-2 – Gschwendtner / Gerber, leszállt, megtett távolság: 200 km
  11. FRA-3 – Pelard / Lajoye, leszállt, megtett távolság: 139 km
  12. USA-2 – Wallace / Brielmann, leszállt, megtett távolság: 133 km
  13. GBR-2 – Spellward / Bailey, leszállt, megtett távolság: 121 km
  14. ITA-1 – Cisaro / Aimo, leszállt, megtett távolság: 98 km
  15. GER-3 – Höhl / Sellmaier, leszállt, megtett távolság: 85 km
  16. SUI-3 – Mattenberger / Krebs, leszállt, megtett távolság: 70 km
  17. FIN-1 – Luoma / Sipinen, leszállt, megtett távolság: 62 km
  18. USA-1 – White / Sullivan, leszállt, megtett távolság: 55 km
Gordon Bennett 2013 official results

Gordon Bennett 2013 official results

Még három ballon a levegőben – Gordon Bennett 2013

Az élen álló Wilhelm Eimers és Matthias Zenge ma reggel már Spanyolország fellett

Az élen álló Wilhelm Eimers és Matthias Zenge ma reggel már Spanyolország fellett

Három ballon vállalkozott, hogy az éjszaka folyamán megpróbálja átrepülni a Biscaya öbölt. A német csapatnak sikerült elérnie először a spanyol partokat azután, hogy 550 km-t repültek a tenger felett. A francia csapat is partot ért már, a svájciak pedig partközelben vannak. A hűvös éjszaka után a nap felmelegíti a ballonokat így magasabbra tudnak emelkedni és magasan kedvezőbb a szélirány is. Jó esélyük van arra, hogy Spanyolország vagy Portugália déli részén szálljanak le, ha jó taktikát választottak és maradt elég ballaszt anyaguk.

Lehetséges szélirányok

A verseny pillanatnyi állása (2013. 08. 27. 08:45):

  1. GER-2 ZENGE / EIMERS, megtett távolság: 1238.21 km, pilanatnyi sebbeség: 23.41 km / h, irány:185°, magasság: 3640m MSL
  2. SUI-1 FRIEDEN / WITPRÄCHTIGER, megtett távolság:1085.64 km, pillanatnyi sebbeség: 28.78 km / h, irány: 222°, magasság: 2340m MSL
  3. FRA-1 LEŸS / HOUVER, megtett távolság: 1042.68 km, pilanatnyi sebbeség: 28.80 km / h, irány: 173°, magasság: 3340m MSL
  4. ESP-1 – González / Aguirre, leszállt, megtett távolság: 688 km
  5. FRA-2 – Péterlé / Moine, leszállt, megtett távolság: 668 km
  6. GER-1 – Lausch / Lausch, leszállt, megtett távolság: 590 km
  7. RUS-1 – Galkin / Bakanov, leszállt, megtett távolság: 458 km
  8. AUT-1 – Stürzlinger / Herndl, leszállt, megtett távolság: 369 km
  9. GBR-1 – Wood / Rose, leszállt, megtett távolság: 242 km
  10. SUI-2 – Gschwendtner / Gerber, leszállt, megtett távolság: 200 km
  11. FRA-3 – Pelard / Lajoye, leszállt, megtett távolság: 139 km
  12. USA-2 – Wallace / Brielmann, leszállt, megtett távolság: 133 km
  13. GBR-2 – Spellward / Bailey, leszállt, megtett távolság: 121 km
  14. ITA-1 – Cisaro / Aimo, leszállt, megtett távolság: 98 km
  15. GER-3 – Höhl / Sellmaier, leszállt, megtett távolság: 85 km
  16. SUI-3 – Mattenberger / Krebs, leszállt, megtett távolság: 70 km
  17. FIN-1 – Luoma / Sipinen, leszállt, megtett távolság: 62 km
  18. USA-1 – White / Sullivan, leszállt, megtett távolság: 55 km
A ballonok repülési útvonala, Gordon Bennett 2013

A ballonok repülési útvonala

Érdekesség, hogy az orosz csapat, aki a hetedik helyen végzett, teljesen más taktikát választott és Kelet felé repült. Szépe eredményt értek el, de igaza volt az előrejelzéseknek, ami azt mutatta, hogy a keleti irányú szél  meg fog szűnni. Itt követhetitek élőben a ballonok helyzetét.

Levegőben a 18 ballon a Gordon Bennett 2013 versenyen

Az esti vihar miatt elhalasztották a felszállást, de ma reggel 5:45-kor felemelkedett az első ballon a két pilótájával és követte őket további 17. Mind a 18 ballon a levegőben volt 45 percen belül. A repülési útvonalak itt élőben követhetők.

tracks

Mint látható a pilóták két különböző stratégiát választottak. A mezőny egyik fele alacsonyan 800-1000 láb magasságban Kelet felé tart. Ha tartják ezt az irányt, akkor Magyarország légterében is lehet szerencsénk hozzájuk.

A mezőny másik fele Északra repül kb. 2500 láb magasságban. Várjuk, hogy kinek lesz igaza és ki ki lesz a sikeresebb, mert a feladat mindenkinek ugyanaz 1906-óta: 1000 m3-es gázballonnal a lehető legmesszebbre repülni leszállás nélkül a versenyterületen belül.

Gordon Benett 2013 start

Gordon Benett 2013 start – kép : Martine Besnainou