Meghalt kategória bejegyzései

In memoriam Hegedűs Dezső Károly

In memoriam
Hegedűs Dezső Károly
1933 – 2021

1933 május 02-án született Mátyásföldön, nyolc testvére közül Ő volt az elsőszülött.1953 szeptemberében kezdte el egyetemi tanulmányait az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem Természet Tudományi Karán, Vegyész Szakon.
1958-ban kitűnő eredménnyel végzett és kapta meg diplomáját.

Repülésszeretete is Mátyásföldön indult, ahol kiskorában gyakran kivitték a repülőtérre, ahol akkor már katonai repülés is zajlott. Az egyik pilóta többször is beültette a vadászgépbe a földön. Ez egy CR 32, vagy CR-42 típusú vadászrepülőgép volt. A későbbiekben is többször volt kint repülőnapon is, de ekkor már a repülés szele megcsapta!

Amikor egyetemi tanítványával kiment a Hármas Határ Hegyre ott egy Góbé vitorlázó géppel repült is végre. Ezt követően felvették a Könnyűipari Minisztérium Repülő és Ejtőernyős Klubjába (KÖMI) és elkezdte a kiképzést. Későbbiekben a KÖMI klubban felmerülő vezetési gondok miatt (a KÖMI nemsokára megszűnt, majd megvette a klubot a MALÉV) 1975 januárjában átlépett a POSTÁS repülő klubba, ahol néhány hónap múlva szakosztályvezető lett. Ezen a tavaszon építették Dunakeszin a klub faházát. Nyári táborokat szervezett és vezetett, rengeteget oktatott.1967-ben egy vitorlázó repülő verseny sportbizottságába küldték, majd 1969-ben már önállóan vezette a II. Budapesti Vitorlázórepülő Bajnokságot Dunakeszin.1969-től 2005-ig közel 100 vitorlázórepülő versenyt vezetett.1984. október végén átvezényelték a Műegyetemi és Mezőgazdasági Repülők Klubja vezetőségébe.1989. szeptember 05-én megalakult a Magyar Veteránrepülők Szövetsége (MVRSZ) melynek alapító tagja lett.A Magyar Repülő Szövetség 1989-ben alakuló közgyűlésén főtitkárának választotta meg, ezt a tisztséget 14 éven át óriási megbecsüléssel övezve végezte.Ezt követően tagja lett a Magyar Repüléstörténeti Társaság vezetőségének és egyben magas színvonalon látta el a Társaság kiadványainak főszerkesztői feladatait.Állhatatosan végzett tevékenységeinek egészségi állapota vetett véget, hosszú és tartalmas életének pedig a 2021 szeptember 05-én bekövetkezett halála.

Drága barátom búcsúzik tőled valamennyi repülőbarátod, az egész magyar repülőtársadalom.

Bakos Attila a Magyar Repüléstörténeti Társaság Elnöke.

Jó repülést csillagként a felhőkön túl.

Lezuhant egy hőlégballon Luxorban

Felszállóhely a baleset előtt 40 perccel

Felszállóhely a baleset előtt 40 perccel

Lezuhant egy hőlégballon kedden az egyiptomi Luxorban, a rajta utazó 19 turista meghalt, jelentették a hatóságok. Egyes források szerint a hőlégballon kigyulladt, felrobbant. A BBC szerint az áldozatok egy része brit vagy francia állampolgár. A Sky News szerint japán és más nemzetiségű turisták is voltak a hőlégballonon, amely a Luxortól nyugatra fekvő cukornádültetvényen csapódott be. Hongkongiak is voltak az áldozatok között egyiptomi források szerint.

Az áldozatok között volt egy magyar állampolgár is.

A baleset az egyiptomi Luxorban történt

A baleset az egyiptomi Luxorban történt

A hőlégballonokat üzemeltető cég képviselője szerint gázrobbanás következett be, amikor a ballon 300 méteres magasságban volt. A Reuters hírügynökségnek Ahmed Abud azt mondta: húsz utas volt a hőlégballonon, egyikük, valamint a ballon vezetője túlélte a szerencsétlenséget.

Cherry Tohamy, egy egyiptomban élő Kuwaiti, aki Luxorban nyaralt , azt mondta a BBC-nek, hogy az ő ballonjuk épp leszállt, amikor meghallotta a robbanást és látta lángokat a másik ballon felett.

Rendőrség és mentők ellenőrizi a hőlégballon roncsait. Fotó: Reuters

Rendőrség és mentők ellenőrizi a hőlégballon roncsait. Fotó: Reuters

„A mi pilótánk azt mondta, hogy a másik ballon egy nagyfeszültségű elektromos kábellel ütközött és egy gázpalack a kosárban felrobbant,” nyilatkozta. „Az emberek olyan magasan ugráltak ki a ballonból, mint egy hét emeletes épület magassága.”

Idegenforgalmi hivatal képviselője Ahmed Aboud azt mondta, hogy  a hőlégballon körülbelül 300 méteren (1000 láb) volt Luxor felett, amikor a robbanás történt.

A pilóta túlélte az ugrást a kosárból, amikor az 10-15 méteren volt a föld felett, mondta Aboud. A pilótát égési sérülések miatt kezelik.

Videó az égő ballonról és a zuhanásról itt. A ballon a videó indulása előtt is égett már és előtte talajközelben repült.