Fénykép kategória bejegyzései

In memoriam Hegedűs Dezső Károly

In memoriam
Hegedűs Dezső Károly
1933 – 2021

1933 május 02-án született Mátyásföldön, nyolc testvére közül Ő volt az elsőszülött.1953 szeptemberében kezdte el egyetemi tanulmányait az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem Természet Tudományi Karán, Vegyész Szakon.
1958-ban kitűnő eredménnyel végzett és kapta meg diplomáját.

Repülésszeretete is Mátyásföldön indult, ahol kiskorában gyakran kivitték a repülőtérre, ahol akkor már katonai repülés is zajlott. Az egyik pilóta többször is beültette a vadászgépbe a földön. Ez egy CR 32, vagy CR-42 típusú vadászrepülőgép volt. A későbbiekben is többször volt kint repülőnapon is, de ekkor már a repülés szele megcsapta!

Amikor egyetemi tanítványával kiment a Hármas Határ Hegyre ott egy Góbé vitorlázó géppel repült is végre. Ezt követően felvették a Könnyűipari Minisztérium Repülő és Ejtőernyős Klubjába (KÖMI) és elkezdte a kiképzést. Későbbiekben a KÖMI klubban felmerülő vezetési gondok miatt (a KÖMI nemsokára megszűnt, majd megvette a klubot a MALÉV) 1975 januárjában átlépett a POSTÁS repülő klubba, ahol néhány hónap múlva szakosztályvezető lett. Ezen a tavaszon építették Dunakeszin a klub faházát. Nyári táborokat szervezett és vezetett, rengeteget oktatott.1967-ben egy vitorlázó repülő verseny sportbizottságába küldték, majd 1969-ben már önállóan vezette a II. Budapesti Vitorlázórepülő Bajnokságot Dunakeszin.1969-től 2005-ig közel 100 vitorlázórepülő versenyt vezetett.1984. október végén átvezényelték a Műegyetemi és Mezőgazdasági Repülők Klubja vezetőségébe.1989. szeptember 05-én megalakult a Magyar Veteránrepülők Szövetsége (MVRSZ) melynek alapító tagja lett.A Magyar Repülő Szövetség 1989-ben alakuló közgyűlésén főtitkárának választotta meg, ezt a tisztséget 14 éven át óriási megbecsüléssel övezve végezte.Ezt követően tagja lett a Magyar Repüléstörténeti Társaság vezetőségének és egyben magas színvonalon látta el a Társaság kiadványainak főszerkesztői feladatait.Állhatatosan végzett tevékenységeinek egészségi állapota vetett véget, hosszú és tartalmas életének pedig a 2021 szeptember 05-én bekövetkezett halála.

Drága barátom búcsúzik tőled valamennyi repülőbarátod, az egész magyar repülőtársadalom.

Bakos Attila a Magyar Repüléstörténeti Társaság Elnöke.

Jó repülést csillagként a felhőkön túl.

Európa-bajnokság sajtótájékoztató

A XXII. FAI Hőlégballon Európa-bajnokságnak (22nd FAI European Hot Air Balloon Championship) idén, 15 év után ismét Magyarország, azon belül pedig Szeged ad otthont szeptember 12-18. között.

Nagy nap ez a mai a magyar hőlégballonozás történetében, hiszen a mai nap került bejelentésre, hogy 2021-ben Szeged ad otthont a Hőlégballon Európa-bajnokságnak, valamint 210 évvel ezelőtt (1811. június 3-án) pontosan ezen a napon repült először ballon Magyarországon. A nemzetközi versenyre (XXII. FAI Hőlégballon Európa-bajnokság 2021) a szervezők több mint 100 ballont várnak a versenyre és a fiesztára. A versenyzők Európa számos pontjáról érkeznek a napfény városába, pontosan 23 országból képviselteti magát pilóta Szegeden.

Európa-bajnokságon először indul örmény hőlégballon pilóta, de a résztvevők között van többszörös világ- és Európa-bajnok, ifjúsági világbajnok, ötszörös Európa-bajnok, női Európa-bajnok, tizenkilencszeres holland, nyolcszoros osztrák, hétszeres belga, hatszoros magyar, ötszörös angol, lett és négyszeres francia bajnok is. 2021 szeptemberében tehát a szakma legjobbjai lesznek jelen a versenyen.

Számos versenyző küldött személyes bemutatkozó anyagot, amely az alábbi link alatt érhető el: a versenyzők és ballonjaik.

„2016 óta a szeptember hónap minden évben a repülés művészetéről szól itt Szegeden. De bátran kijelenthetem, hogy az idei év, és az Európa-bajnokság egy teljesen új fejezetet nyit a hőlégballonok szerelmesei számára. Már korábban is hatalmas népszerűségnek örvendett a sportág Szegeden, és szerettük volna ezt kihasználni és megajándékozni a lakosságot egy Eb adta élménydús héttel” – mondta el Majó-Petri Zoltán a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezetője.

Továbbá videóüzenetben jelentkezett be:

John GRUBBSTRÖM a FAI – Fédération Aéronautique Internationale tiszteletbeli elnöke, aki a esemény zsűrijének is elnöke lesz.

valamint Stefan Zeberli, ötszörös és aktuális Európa-bajnok.

A szervezők az idei évben kiemelt támogatói programmal kedveskednek azoknak a hőlégballon-fanatikusoknak, akik a száznál is több ballon látványánál többet szeretnének. Azok, akik csatlakoznak a támogatói klubhoz, az alábbi plusz szolgáltatásokban részesülnek:

  • részletes versenyinformációk
  • pontos indulási adatok
  • ajándék Eb-versenypóló
  • bejutási lehetőség a paddock területére (előre leszervezett időpontban)
  • valamint kizárólag nekik lesz lehetőségük hőlégballon sétarepülésre jegyet váltani (sétarepülést a támogatói jegy nem tartalmaz, kizárólag a vásárlás lehetőségét)

A támogatói jegy a mai naptól érhető el a https://tixa.hu/xxii-fai-holegballon-europa-bajnoksag weboldalon.

További képek ennek az oldalnak az alján.

12-18 of September, 2021 –22nd FAI European Hot Air Balloon Championship – The event where balloons paint the sky

Meghívó az első magyar hőlégballon szoborának avatására

Ezennel meghívunk mindenkit az első magyar hőlégballonnak emléket állító szobor ünnepélyes leleplezésére. Az esemény időpontja: 2018 szeptember 30. 10:00 óra. Helyszín: Őcsény repülőtér.

Hőlégballon emlékmű látványterv

Hőlégballon emlékmű látványterve

Tervezett program a szobor ünnepélyes felavatására

Tovább a folytatáshoz

CE Cup – Magyar Nemzeti Bajnokság 2018

Véget ért a 2. Közép-Európa Kupa és a 38. Magyar Nemzeti Bajnokság, amiket Szegeden rendeztek meg. A tervezett 7 felszállásból ötöt sikerült végrehajtani, összesen 15 feladattal.

A 2. Közép-Európa Kupa győztesei

CE Cup winners

2. David LINEK (CZE), 1. Pavel MERÍNSKÝ (CZE), 3. MOLNÁR Péter (HUN)

A 38. Magyar Nemzeti Bajnokság győztese

NAGY Péter 38. Magyar Nemzeti Bajnokság nyertese

NAGY Péter 38. Magyar Nemzeti Hőlégballon Bajnokság nyertese

Részletes eredmények és a feladatlapok a rendezvény Elektronikus Hírdetőtáblájáról itt elérhetőek.

Elképesztő!!! Fedor Konyukhov csodálatos rekorddöntése, videó a leszállásról

Fedor Konyukhov megdöntötte az egyedül világkörülési rekordot, amit Steve Fossett tartott. 34 955 km után biztonságosan földet ért úgy, szinte végig 6000 m felett repült. Időnként több, mint 200 km/h sebességgel. Átrepült a felszállási helye felett és a követő autója a helyszínen várta a leszállást.

Fedor Konyukhov rekord,

Nem tudok mást mondani, mint elképesztő, fantasztikus, fantasztikus, fantasztikus!!! Gratulálok Fedor Konyukhovnak és a csapatának!

Íme a videó a leszállásról a Föld megkerülése után.

 

Véget ért a 3. Hőlégballon Ifjúsági Világbajnokság

Véget ért a 3. Ifjúsági Világbajnokság Marijampoléban (Litvánia), ahol az elsőt is megrendezték. Az elsőhöz hasonlóan ismét Rokas Kostiuškevičius lett az Ifjúsági világbajnok, aki volt már Európa Bajnok is, és helyszínt adó városban él.

A 3. Ifjúsági Világbajnokság dobogóján.

Tomasz Filus, Rokas Kostiuškevičius, Dominic Bareford – kép: Kikuta Akari

Tovább a folytatáshoz