A csapat, akik a ballonnal dolgoznak

Munkában a ballonos csapattagok felszállás előtt

Munkában a csapattagok felszállás előtt

A ballonos csapat tagjai a pilótát segítik, mert ő az, aki a repülést irányítja. Egyedül ő nem tudja kezelni a ballont és a követőjárművet. A csapatra szükség van már a ballon előkészítésétől kezdve. Ha ballon felszáll, akkor általában nem ugyanott száll le, ezért a szállító-követő kocsit is a csapat tagjai kezelik, a többi földön maradt eszközzel együtt.
Verseny közben, ha nem tiltják meg, repülhet egy navigátor a versenyzővel, hogy segítse a legjobb eredmény elérésében. A levegőből azonban nem lehet a többi ballon mozgását pontosan követni. A földi csapat ebben is segíthet, valamint meteorológia és versennyel kapcsolatos szükséges információkkal látják el pilótát.

A világ legkörnyezetbarátabb ballonszállító járműve

A világ legkörnyezetbarátabb ballonszállító járműve

Mint a képen is látszik, van amikor a csapat együtt kerül nehéz helyzetbe. A követő autónk meghibásodása miatt, azt hiszem nekünk volt a világ legkörnyezetbarátabb ballonos szállító járművünk. A negyedik csapattagot Samunak hívják és Romániában a bolgár határ közelében volt “szerencsénk” megismerkedni vele.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.