A mai napon hirdették ki a Gordon Bennett 2014 hivatalos végeredményét. A díjkiosztó szombaton délben lesz az Ifjúsági Világbajnokságéval együtt.
Címke: 2014
Svájci Nemzeti Bajnokság és Svájc Kupa
Ezen a héten zajlott a Svájci Nemzeti Bajnokság és Svájc Kupa Bischofszellben. A bajnokságon 11 svájci pilóta vesz részt, de a kupán 31 versenyző indult. Magyarországról csak Garab Szabolcs repül ott, aki 19 feladat után a 21. helyen végzett. A dobogóra a következő pilóták állhattak fel:
- Ivan Ayala
- Clément Seigeot
- Uwe Schneider
A további eredményeket itt lehet nyomon követni. Néhány kép a versenyről.
BubbleGym 2014 – ballonos edzőtáborban voltunk
A kedvezőtlen időjárás ellenére egy nagyon hasznos és sikeres felkészülésen vagyunk túl. Nyolc ballon, 12 pilóta és két növendékpilóta részt vett április 23-27. között a BubbleGym 2014, Magyar Ballon Szövetség hőlégballonos edzőtáborában.
A három repülés mellett foglalkoztunk meteorológiával, a fejlesztés alatt álló BallonNavi programmal, a versenyszabályzattal, elemeztünk repülést, igyekeztünk az új technikákat mindenkivel megismertetni és próbáltuk megbeszélni azt, hogyan fogunk együttműködni versenyeken. Ennek nagyon jó próbája lesz a holnap kezdődő lengyelországi verseny, ami Krosnóban lesz. Hét magyar csapat fog indulni, mindenki ott volt az edzőtáborunkban és egy szélmérő csoport is segíti majd csapatokat.
Jó volt részt venni egy olyan rendezvényen, ami új szeleket hozott a ballonosok háza tájára. Sajnos volt, aki csak elvárásokkal érkezett, nem megfelelően vette ki a részét a közös tenni akarásból és elfelejtette tiszteletben tartani mások tulajdonát és munkáját.
A végére Aklan Attila egy videója, aki most egy versenyballonnal repült a 16-24 személyes utasszállító ballonok után.
Magyar Ballon Szövetség szezonnyitó edzőtábor: BubbleGym 2014
Közeledik a Magyar Ballon Szövetség első rendezvénye. A Húsvét utáni héten rendezzük meg az első szezonnyitó edzőtáborunkat, melyre nagyobb az érdeklődés, mint az elmúlt évek Nemzeti Bajnokságaira! Tizennégy pilótával kezdjük meg a felkészülést az idei versenyekre, amelyek közül az első, az edzőtábort követő héten lesz a lengyelországi Krosnóban.
Nem értem, mi történt?
Hosszú téli estéken – amik már egyre rövidebbek – zajlanak az események a ballonosok háza táján. Talán nem tudja mindenki, de a január 25-én délelőtt 14-en találkoztunk és beszélgettünk arról, hogy mit kellene tennünk. Az első alkalommal éreztem, hogy mindenki ugyanazt akarja! Szeretnénk szabályosan, átlátható módon, eredményes munkát végezni együtt. Ezért kezdeményeztük egy rendkívüli ülés összehívását az MRSZ Elnökénél, amit itt olvashattok.
Aznap délután kaptunk egy szakbizottsági ülésre meghívót Végh Sándortól és ma reggel érkezett meghívó, hogy szakági értekezlet lesz ugyanabban az időpontban, ugyanazokkal a napirendi pontokkal.
Olyan információk jutottak el hozzám, hogy azért lesz így mert nincs szakbizottság csak szakág van. Ez felvet bennem néhány kérdést:
- Nem értem, mi történt? Miért nincs szakbizottság, mikor szűnt meg?
- Mikor és hogyan tájékoztatták erről az MRSZ tagdíjat fizető tagjait?
- Milyen szabályok alapján fog működni ez a szakági értekezlet?
- Hogyan lehet napirendi pontokat javasolni, törölni, elfogadni?
14. Nemzetközi Ifjúsági Ballonos Tábor
2014-ben Radesínban, Csehországban rendezik meg a 14. Nemzetközi Ifjúsági Ballonos Tábort augusztus 2-9. között. A szervezők elsődleges célja a sport biztonságos megismertetése. A programban többek között következők szerepelnek:
- Ballonozás és ballon követés
- Bevezetés a biztonsági ballonosba
- A környék felfedezése – látogatás a Kubicek Balloons gyárba
- Tábortűz romantika – oktató játékok
- Úszás – foci – röplabda
- Modell ballonozás
- És még sok minden más
A táborban 14-24 év közötti fiatalok vehetnek részt, 150 euróért. Tim Diller és Jop van Hooft szervezők április 30-ig várják a jelentkezéseket a honlapjukon.
Végül Brazíliában lesz! – a CIA elnökének levele
A Rio de Janeiróban megtartott CIA plenáris ülés március 22. és 23. között végül úgy döntött, hogy a 21. FAI Hőlégballon Világbajnokság San Carlos, Brazíliában kerül megrendezésre. Ez a határozat hosszú, nehéz és fárasztó vita után jött a plenáris ülésen, de a jelen lévő küldöttek többségének az megelégedettségére. A versenyzők most már magabiztosan megkezdhetik az előkészületeiket.
A brazil szervezők megerősítették Mathijs Debruijn versenyigazgató és David Levin versenyigazgató helyettes kinevezését. Azt is bejelentették, hogy az Elő-Világbajnokság San Carlos-ban kerül megrendezésre 2013-ban, FAI minősítés nékül.
Megígérték, hogy a 70 hőlégballon 2014-es ingyenes szállításáról a részletes információk valamikor az év folyamán elérhetővé válnak.
Örülök, hogy erről a kérdésről végül döntés született, és kívánom mindazoknak, akik tervezik résztvételt, hogy érezzék jól magukat és egy tökéletes versenyeken legyen.
Üdvözlettel:
JC Weber, elnök
FAI Hőlégballon Bizottság
Az eredeti levél:
And Brazil it will be!
The CIA Plenary Meeting, held in Rio de Janeiro on March 22 and 23, has finally decided. The 21st FAI World Hot Air Balloon Championship will be held in San Carlos/Brazil in 2013. This decision came along after long, difficult and tiresome discussions at the Plenary, but to the satisfaction of a majority of the delegates present. Competitors may now confidently start their preparations.
The Brazilian organisers confirmed the appointment of Event Director Mathijs Debruijn and Deputy Event Director David Levin. They also announced that a non-sanctioned Pre-Worlds event will be held in San Carlos in July 2013.
Detailed information regarding the free transportation of the 70 balloons in 2014 has been promised to become available sometime during the year.
I am glad that the this issue has finally been decided, and I wish all those who plan to participate a lot of fun and perfect competitions.
Buoyant regards,
JC Weber, president
FAI Ballooning Commission