Címke: Gordon Bennett

Vincent Leÿs nyolcadik alkalommal nyerte meg a Gordon Bennett versenyt

Vincent Leys

Vincent Leys

75 óra repülés után Vincent Leÿs és Christophe Houver, FRA-1 csapat nyerte a 2013-as Gordon Bennett versenyt. Az utolsó éjszakát már csak ők töltötték a levegőben. Okosabban taktikáztak és volt még annyi ballaszt anyaguk, hogy ledolgozzák a több, mint 150 km-es hátrányukat és 20 km-rel jobb eredmény érjenek el, mint az eddig vezető német csapat.

Az 1402.18 km-es teljesítmény nem kiemelkedő, de Vincent Leÿs az egyedüli, aki nyolc alkalommal nyerte meg a Gordon Bennett versenyt és ezzel megelőzte Josef Starkbaumt (AUT), aki 7 alkalommal nyert.

Christophe Houver

Christophe Houver

A legnagyobb távolságot eddig 2005-ben Albuquerque-ből (United States) Bob Berben és Benoît Siméons (BEL) repülte 65:20 óra alatt 3400.39 km-t. A leghosszabb repülés 1995-ben volt.Wilhelm Eimers és Bernd Landsmann (GER) 92:11 órát, majdnem négy napot töltöttek a kosárban és 1628.10 km-t tettek meg.

 

 

A három dobogós csapat, a zöld nyomvonal a győztes franciálé

A három dobogós csapat, a zöld nyomvonal a győztes franciáké

A Gordon Bennett 2013 végeredménye:

  1. FRA-1 LEŸS / HOUVER, leszállt, megtett távolság: 1402.18 km
  2. GER-2 ZENGE / EIMERS, leszállt, megtett távolság: 1381.77 km
  3. SUI-1 FRIEDEN / WITPRÄCHTIGER, leszállt, megtett távolság: 1186.17 km
  4. ESP-1 – González / Aguirre, leszállt, megtett távolság: 688 km
  5. FRA-2 – Péterlé / Moine, leszállt, megtett távolság: 668 km
  6. GER-1 – Lausch / Lausch, leszállt, megtett távolság: 590 km
  7. RUS-1 – Galkin / Bakanov, leszállt, megtett távolság: 458 km
  8. AUT-1 – Stürzlinger / Herndl, leszállt, megtett távolság: 369 km
  9. GBR-1 – Wood / Rose, leszállt, megtett távolság: 242 km
  10. SUI-2 – Gschwendtner / Gerber, leszállt, megtett távolság: 200 km
  11. FRA-3 – Pelard / Lajoye, leszállt, megtett távolság: 139 km
  12. USA-2 – Wallace / Brielmann, leszállt, megtett távolság: 133 km
  13. GBR-2 – Spellward / Bailey, leszállt, megtett távolság: 121 km
  14. ITA-1 – Cisaro / Aimo, leszállt, megtett távolság: 98 km
  15. GER-3 – Höhl / Sellmaier, leszállt, megtett távolság: 85 km
  16. SUI-3 – Mattenberger / Krebs, leszállt, megtett távolság: 70 km
  17. FIN-1 – Luoma / Sipinen, leszállt, megtett távolság: 62 km
  18. USA-1 – White / Sullivan, leszállt, megtett távolság: 55 km
Gordon Bennett 2013 official results

Gordon Bennett 2013 official results

Még három ballon a levegőben – Gordon Bennett 2013

Az élen álló Wilhelm Eimers és Matthias Zenge ma reggel már Spanyolország fellett

Az élen álló Wilhelm Eimers és Matthias Zenge ma reggel már Spanyolország fellett

Három ballon vállalkozott, hogy az éjszaka folyamán megpróbálja átrepülni a Biscaya öbölt. A német csapatnak sikerült elérnie először a spanyol partokat azután, hogy 550 km-t repültek a tenger felett. A francia csapat is partot ért már, a svájciak pedig partközelben vannak. A hűvös éjszaka után a nap felmelegíti a ballonokat így magasabbra tudnak emelkedni és magasan kedvezőbb a szélirány is. Jó esélyük van arra, hogy Spanyolország vagy Portugália déli részén szálljanak le, ha jó taktikát választottak és maradt elég ballaszt anyaguk.

Lehetséges szélirányok

A verseny pillanatnyi állása (2013. 08. 27. 08:45):

  1. GER-2 ZENGE / EIMERS, megtett távolság: 1238.21 km, pilanatnyi sebbeség: 23.41 km / h, irány:185°, magasság: 3640m MSL
  2. SUI-1 FRIEDEN / WITPRÄCHTIGER, megtett távolság:1085.64 km, pillanatnyi sebbeség: 28.78 km / h, irány: 222°, magasság: 2340m MSL
  3. FRA-1 LEŸS / HOUVER, megtett távolság: 1042.68 km, pilanatnyi sebbeség: 28.80 km / h, irány: 173°, magasság: 3340m MSL
  4. ESP-1 – González / Aguirre, leszállt, megtett távolság: 688 km
  5. FRA-2 – Péterlé / Moine, leszállt, megtett távolság: 668 km
  6. GER-1 – Lausch / Lausch, leszállt, megtett távolság: 590 km
  7. RUS-1 – Galkin / Bakanov, leszállt, megtett távolság: 458 km
  8. AUT-1 – Stürzlinger / Herndl, leszállt, megtett távolság: 369 km
  9. GBR-1 – Wood / Rose, leszállt, megtett távolság: 242 km
  10. SUI-2 – Gschwendtner / Gerber, leszállt, megtett távolság: 200 km
  11. FRA-3 – Pelard / Lajoye, leszállt, megtett távolság: 139 km
  12. USA-2 – Wallace / Brielmann, leszállt, megtett távolság: 133 km
  13. GBR-2 – Spellward / Bailey, leszállt, megtett távolság: 121 km
  14. ITA-1 – Cisaro / Aimo, leszállt, megtett távolság: 98 km
  15. GER-3 – Höhl / Sellmaier, leszállt, megtett távolság: 85 km
  16. SUI-3 – Mattenberger / Krebs, leszállt, megtett távolság: 70 km
  17. FIN-1 – Luoma / Sipinen, leszállt, megtett távolság: 62 km
  18. USA-1 – White / Sullivan, leszállt, megtett távolság: 55 km
A ballonok repülési útvonala, Gordon Bennett 2013

A ballonok repülési útvonala

Érdekesség, hogy az orosz csapat, aki a hetedik helyen végzett, teljesen más taktikát választott és Kelet felé repült. Szépe eredményt értek el, de igaza volt az előrejelzéseknek, ami azt mutatta, hogy a keleti irányú szél  meg fog szűnni. Itt követhetitek élőben a ballonok helyzetét.

Levegőben a 18 ballon a Gordon Bennett 2013 versenyen

Az esti vihar miatt elhalasztották a felszállást, de ma reggel 5:45-kor felemelkedett az első ballon a két pilótájával és követte őket további 17. Mind a 18 ballon a levegőben volt 45 percen belül. A repülési útvonalak itt élőben követhetők.

tracks

Mint látható a pilóták két különböző stratégiát választottak. A mezőny egyik fele alacsonyan 800-1000 láb magasságban Kelet felé tart. Ha tartják ezt az irányt, akkor Magyarország légterében is lehet szerencsénk hozzájuk.

A mezőny másik fele Északra repül kb. 2500 láb magasságban. Várjuk, hogy kinek lesz igaza és ki ki lesz a sikeresebb, mert a feladat mindenkinek ugyanaz 1906-óta: 1000 m3-es gázballonnal a lehető legmesszebbre repülni leszállás nélkül a versenyterületen belül.

Gordon Benett 2013 start

Gordon Benett 2013 start – kép : Martine Besnainou

Éjjel startolnak a Gordon Bennett 2013 résztvevői

 

Vihar a Gordon Bennett 2013 felszállása előtt

Vihar a Gordon Bennett 2013 felszállása előtt

Elhalasztották a ballonok feltöltését a Gordon Bennett 2013-as versenyen. A tervek szerint ballonok feltöltése 21:30-ig tartott volna, majd 22:00-kor lett az utolsó eligazítás, de vihar közelíti a felszállóhelyet így csúszik az eredeti program:

Az felszállási időablak 22:30-tól 03:00-ig tart, de a felszállási időszak csak 60 perc az első ballon felszállásától kezdve. Ez nagyon rövid idő, ha figyelembe vesszük, hogy hagyományosan minden felszállásnál lejátsszák a csapat országának himnuszát. A felszállási sorrendet tegnap sorsolták ki.

Felszállási sorrend, Gordon Bennett 2013

Felszállási sorrend

Ebben az évben 18 csapat indul:

  1. Gordon Bennett 2013 versenyzők

    Gordon Bennett 2013 versenyzők

    AUT-1 : Stürzlinger / Herndl

  2. ESP-1 : González / Aguirre
  3. FIN-1 : Luoma / Sipinen
  4. FRA-1 : Leÿs / Houver
  5. FRA-2 : Péterlé / Moine
  6. FRA-3 : Pelard / Lajoye
  7. GBR-1 : Wood / Rose
  8. GBR-2 : Spellward / Bailey
  9. GER-1 : Lausch / Lausch
  10. GER-2 : Zenge / Eimers
  11. GER-3 : Höhl / Sellmaier
  12. ITA-1 : Cisaro / Aimo
  13. RUS-1 : Galkin / Bakanov
  14. SUI-1 : Frieden / Witprächtiger
  15. SUI-2 : Gschwendtner / Gerber
  16. SUI-3 : Mattenberger / Krebs
  17. USA-1 : White / Sullivan
  18. USA-3 : Wallace / Brielmann

A pillanatnyi előrejelzés szerint eső várható a este, ezért a felszállás időpontja bizonytalan, de ezek lehetnek a lehetséges repülési irányok:

Az előrejelzés szerint ezek a lehetséges repülési útvonalak

Az előrejelzés szerint ezek a lehetséges repülési útvonalak

A verseny értékelési területe országok szerint van meghatározva:

A versenyben nyitott országok

A versenyben nyitott országok

A Gordon Bennett 2013 verseny honlapja itt érhető el. Élő kamera kép a felszállóhelyről itt és majd a repülő ballonok helyzetét itt lehet élőben nyomon követni.

Sok szerencsét a versenyzőknek! Kék eget puha leszállást!

 

A gömbléghajók Gordon-Bennett versenye (1909)

Holnap kezdődik a legrégebbi repülős versenysorozat idei eseménye. Az elsőt 1906-ban rendezték Párizsban, amit az amerikai Frank Lahm és Henry Hersey nyert meg. Korabeli beszámoló az 1909-es Gordon Bennett versenyről:

“A gömbléghajók Gordon-Benett versenye ép ugy, mint Rheimsba, az aeroplanoké, Amerikai győzelmével végződött.

Az uj világ sportembereinek szívós kitartása és merészsége tehát ismét győzelmet aratott az agg Európa felett és a franciáknak, akik biztosan számítottak a győzelemre, sőt a szerda estig beérkezett táviratok alapján máris elsőnek látszottak, csak az a vigasztalásuk marad, hogy Mix a győztes ballon vezetője francia aeronauták tanítványa s hogy kisérője s segítőtársa francia ember volt.

Edgar Mix, az 1909-es győztes

Edgar Mix, az 1909-es győztes

A verseny különben a svájci ballonok legjobb átlagos eredményét eredményezte és ha hármas csapatverseny lett volna kiírva, úgy Svájc a maga 3., 4. és 5. helyével feltétlenül megverte volna a franciákat és németeket is.

A győztes amerikai léggömb az „America II.” 2200 köbméter gázürtartalmu. A ballont Edgard Mix vezette, akinek segítőtársa a francia André Roussel volt. Mix negyven éves, a Thomson-Houston vállalat mérnöke. Az 1907. évi Amerikában megtartott Gordon-Benett versenyben Mix ballonjával harmadik lett az akkor szintén másodiknak beérkezett Leblanc mögött.

Az America II. Zürichből való elindulása után, Mix azonnal magasabb régiókat keresett fel, ahol sokkal gyorsabb széláram fujt s ezáltal elérte azt, hogy amidőn a rossz, esős idő állt be, már 100 kilométer előnye volt, a többiek felett. Az esőzés a felsőbb régiókban azonfelül nem is volt oly erős s igy ez is előnyére szolgált az America II.-nek.

A ballon utazástartalma 35 óra volt, a végzett távolság 1150 kilométer. Az amerikai ballon az egyedüli, amelynek sikerült Szilézián keresztül Lengyelországba jutni és igy a többiekkel szemben 300 kilométeres előnyt szerzett. Ezen eredményével nemcsak a Gordon Bennett díjat nyerte el, hanem a leghosszabb repülési időre kitüzött külön díjat is megkapta.

Második helen az „Ile de France” (Franciaország, 2200 köbméter) végzett, 835 kilométeres uttal. E léggömb Zazrivánál Alsókubin mellett szállt le és a 835 kilométeres utat 23 óra alatt tette meg.

Ile-de-France csapat 1907-ben Hurbertsville -ben, New Jersey-ben, szállt le 1408 km repülés után, ami a második helyhez volt elég

Ile-de-France csapat 1907-ben Hurbertsville -ben, New Jersey-ben, szállt le 1408 km repülés után, ami a második helyhez volt elég

Harmadik a tavalyi győztes kisérője, Messner kapitány, a svájci „Azuréa” (220 köbméter) vezetője lett, ki Felsősziléziában, Kreuzburgtól délnyugatra ért földet 828 kilométeres utazás után. Majdnem egész utján szakadó esővel kellett küzdenie és tekintve, hogy 6600 méter magasságot ért el, a ballonban ülők ruházata két centiméter vastagságu jégréteggel volt bevonva és mesterséges lélegzést kellett alkalmazniok.

Negyedik a svájci „Helvetia” lett a tavalyi győztessel Schaeck erzedessel. Strelitzben, Sziléziának Oels kerületében szállott le 775 kilométeres ut után.

Ötödik helyre a német „Berlin” ballon került Bröckelmann vezetésével, 750 kilométeres ut után Nesselsdorfban, Morvaországban ért földet.

Ezután következnek a svájci „Cognac” Beauchair vezetővel, amely Posznitz mellett, Délsziléziában ereszkedett le 745 kilométeres uttal és a német “Busley”, amely 740 kilométer után a trencsénmegyei Lazba jutott.

A többi ballonok eredményei: „Piccardie” (Franciaország) 740 kilométer, „Düseseldorf II.” (Németország) 700 kilométer, „Condor” (Franciaország) 700 kilométer, „Utópie” (Belgium) 680 kilométer, „Zixa” (Olaszország) 665 kilométer, „Albatros” (Olaszország) 650 kilométer, „Austria” 650 kilométer, „Ville de Bruxelles” (Belgium) 580 kilométer, „The Planet” (Anglia) 465 kilométer és „Jésus Duro” (Belgium) 430 kilométer.

Az eredmény a rossz időjárás miatt mind távolság, mind repüléstartam tekintetében mögötte áll a tavalyinál.”

Forrás: huszadikszazad.hu