Befejeződött a 21. Hőlégballon Világbajnokság Rio Claroban, Brazíliában. A résztvevők beszámolója szerint a szervezők kitettek magukért és nagyon jól érezték magukat a versenyen. Volt is miért igyekezniük, mert az előzmények nem alakultak jól. A nagyon magas költségek miatt csak 58 versenyző vett részt a lehetséges 104 helyett.
A versenyigazgatót is bírálták néhányan, mert a FAI loggereken kikapcsoltatta a barometrikus magasságmérőt és GPS magasságokból értékelt, ami sokkal pontatlanabb. Több büntetést is kiosztott a loggerek kezelése miatt, ami újdonság volt. A versenyzők elégedetlenségét mutatja az is, hogy 5 óvás volt.
Kilenc felszállásból 23 feladatot hajtottak végre a versenyzők, akik között nem volt magyar. A dobogó tetejére Yudai Fujita állhatott fel Japánból, a második Uwe Schneider lett Németországból és a hazaiak versenyzője, Lupercio Lima lett a harmadik.
A VB Elektronikus Hirdető Táblája itt és a végeredmény itt érhető el.



















Közeledik a Magyar Ballon Szövetség első rendezvénye. A Húsvét utáni héten rendezzük meg az első szezonnyitó edzőtáborunkat, melyre nagyobb az érdeklődés, mint az elmúlt évek Nemzeti Bajnokságaira! Tizennégy pilótával kezdjük meg a felkészülést az idei versenyekre, amelyek közül az első, az edzőtábort követő héten lesz a lengyelországi Krosnóban.
Ma kezdődik az év utolsó FAI első kategóriás versenye Tochigiben. Az elődjét a Moteginek hívták, talán így többeknek ismerős. Ebben az évben hét ország 34 pilótája nevezett. Magyar versenyző, hivatalnok vagy obszerver nem vesz részt. A rendezvény 












