Ballonozás közelmúltja Magyarországon | Utolsó frissítés:
2005-04-09
|
||
A technikai és technológiai fejlődése lehetővé tette a levegőnél könnyebb légijárművek reneszánszát. A könnyű tartós és kis légáteresztésű anyagok, a kiváló gyártási technológia, valamint a könnyen hozzáférhető fűtőanyag a propán-bután gáz és nem utolsó sorban a repülés szerelmeseinek, megszállottainak kitartó munkája a hőlégballonok újkori elterjedését eredményezte. Az újkori hőlégballon repülések 1934-ben kezdődtek Ausztriában, Rudolf Brunner feltaláló 1450 m 3 ballonjával. Az Egyesült Államokban 1960. októberében Ed Yost hajtott végre hőlégballon repülést, már PB gáz alkalmazásával. 1961-ben az Egyesült Államok haditengerészetének egy jelentéktelen szerződése eredményeképpen a meleglevegős ballon újjá született.Néhány éven belül több új típus jelent meg az USA-ban és Angliában. Az 1970-es évek elején már sport célokra használták a hőlégballonokat. Hazánkban 1977-ben építettek hőlégballont, különböző kísérletek előzték meg. Az első hazai hőlégballon megépítését követően a hazai gyártás korszerűsítették. Az első ballonok az MHSZ Székesfehérvári Ejtőernyőjavító Műhelyéből kerültek ki. Rövidesen megépítésre került az első magyar hőléghajó is bár egyenlőre gondola és motor nélkül, amely 1981. júniusában szállt fel először. A megépítésében kiemelkedő érdemeket szerzett Notheisz Antal, Somogyvári Imre és Egervári József. Ezt követően a Pécsi Bányászati Aknamélyítő Vállalat Textilüzeme Notheisz Antal vezetésével már üzemszerűen állított elő hőlégballonokat, amik már nem csak a hazai igényeket elégítették ki, hanem exportra is készültek. A sors szeszélye, hogy a hazai hőlégballon sport megteremtésében nagy segítséget nyújtó Lengyel ballonosok is Pécsről vásárolták ballonjaik túlnyomó többségét. Ma több mint 40 ballonklubban és szakosztályban foglalkoznak hőlégballon repüléssel. Üzemképes ballonjaink száma eléri a száz darabot A hőlégballon sport hazai elterjedése óta több mint 150 ballon kapott magyar lajstromjelet, és több mint 270 fő szerzett szakszolgálati engedélyt, azaz ballonpilóta lett. Nemzetközileg is elismerik és megbecsülik a versenybíróinkat és megfigyelőinket. A legutóbbi években sajnos, a többi repülős sporthoz hasonlóan, válságba került a hazai ballonsport is. Az MRSZ anyagi helyzete mellett a sportágon belüli széthúzás, a repülés költségeinek az emelkedése és az önös anyagi érdekek okoznak feszültségeket. Igaz megrendezésre került több a Nemzetközi Repülő Szövetség által a legmagasabb kategóriába sorolt verseny az utóbbi években és nálunk lesz a 2005-ös Európa Bajnokság is, de több kiemelkedő szponzor visszalépett a támogatásunktól. Elmulasztottuk a ballonrepülés jeles dátumait. Nem ünnepeltük meg A szakbizottság vezetői - akik megválasztásukkal elfogadták, hogy a közösségért dolgoznak - elfelejtették feladatukat, nem tartják be szakágunk szervezeti és működési szabályzatát, ha tesznek is valamit, munkájukról semmit nem tudunk, nem látjuk eredményét. Mészáros Béla, aki az MRSZ Ballon Szakág megalakulása óta becsülettel dolgozik értünk, bejelentette a visszavonulását. Előttünk áll egy szervezeti átalakulás, aminek a sikeres végrehajtásához alapvető változások lennének szükségesek... De reméljük a legjobbakat! |
|||