KezőlapTörténelemBallonokBallonosokVersenyekErdményekDokomentumokMeteo
UK flag Minden a magyar ballonozásról...

PilótákA csapatVersenybírókObszerverekBallonklubok


FAI homepage

A csapat, akik a ballonnal dolgoznak
Utolsó frissítés: 2006-04-26
 
 

A ballonos csapat tagjai közül általában csak a pilótával foglalkoznak, mert ő az, aki a repülést irányítja. Egyedül pedig semmire nem menne. A csapatra szükség már van a ballon előkészítésétől kezdve. Ha ballon felszáll, akkor általában nem ugyanott száll le, ezért a szállító-követő kocsit is a csapat tagjai kezelik a többi földön maradt eszközzel együtt.
Verseny közben, ha nem tiltják meg, repülhet egy navigátor a versenyzővel, hogy segítse a legjobb eredmény elérésében. A levegőből azonban nem lehet a többi ballon mozgását pontosan követni. A földi csapat ebben is segíthet, valamint meteorológia és versennyel kapcsolatos szükséges információkkal látják el pilótát.

Felszállás előtt
Munkában a csapattagok felszállás előtt
A világ legkörnyezetbarátabb ballonos járműve

 

Mint a képen is látszik, van amikor a csapat együtt kerül nehéz helyzetbe. A követő autónk meghibásodása miatt, azt hiszem nekünk volt a világ legkörnyezetbarátabb ballonos járművünk. A negyedik csapattagot Samunak hívják és Romániában a bolgár határ közelében volt "szerencsénk" megismerkedni vele.

randi.hu

A világ legkörnyezetbarátabb ballonos járműve
 
       
       
       
       

 

Hot Air Ballooning