Mészáros Béla 1942-2024

Mészáros Béla 1942. május 11. Felsőgödön született. 1959-ben, 17 évesen ugrotta az elsőt Budaörsön Li-2 típusú repülőgépből. Az első éveket Mód vezetése alatt élte át, megjárta Dunakeszi, Sári, Budaörs, Ferihegy repülőtereit. Ugrott mindenféle típusú gépből, ami ugrókat szállított. Kör vezetőként fiatalabbaknak tartott ejtőernyők hajtogatásából, pilótaernyők előkészítéséből foglalkozásokat. Fiatal ejtőernyősként vizsgázott segédoktatóiból, majd sorkatonai szolgálatra vonult be Kecskemétre. 1962-65 között ejtőernyős beosztásban volt sorkatona.

Gödöllő repülőtér

1966. január: Ejtőernyős paradicsom lett Gödöllőn nyilatkozta Kelemen Győző budapesti elnök. Kijelölték a nemzeti válogatott keretet, amelynek utánpótlásához a Ganz-MÁVAG sportolói közül Mészáros Bélát és Fábián Sándort választották be.

Tovább a folytatáshoz

Ballonozással búcsúzhatnak a Bethesda kórháztól a gyógyult gyermekek

Évente ezer, hosszabb kórházi ápolásra szoruló gyerek ingyenes ballonozással búcsúzhat a kórháztól a Bethesda Gyermekkórház, a Liget Budapest Projekt és a BallonFly ballonkilátó együttműködése révén.

A szerdai budapesti sajtótájékoztatón Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a tavaly óta működő ballon a mintegy 100 hektáron megújuló Városliget egyik központi szimbóluma lett.

Tovább a folytatáshoz

In memoriam Hegedűs Dezső Károly

In memoriam
Hegedűs Dezső Károly
1933 – 2021

1933 május 02-án született Mátyásföldön, nyolc testvére közül Ő volt az elsőszülött.1953 szeptemberében kezdte el egyetemi tanulmányait az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem Természet Tudományi Karán, Vegyész Szakon.
1958-ban kitűnő eredménnyel végzett és kapta meg diplomáját.

Repülésszeretete is Mátyásföldön indult, ahol kiskorában gyakran kivitték a repülőtérre, ahol akkor már katonai repülés is zajlott. Az egyik pilóta többször is beültette a vadászgépbe a földön. Ez egy CR 32, vagy CR-42 típusú vadászrepülőgép volt. A későbbiekben is többször volt kint repülőnapon is, de ekkor már a repülés szele megcsapta!

Amikor egyetemi tanítványával kiment a Hármas Határ Hegyre ott egy Góbé vitorlázó géppel repült is végre. Ezt követően felvették a Könnyűipari Minisztérium Repülő és Ejtőernyős Klubjába (KÖMI) és elkezdte a kiképzést. Későbbiekben a KÖMI klubban felmerülő vezetési gondok miatt (a KÖMI nemsokára megszűnt, majd megvette a klubot a MALÉV) 1975 januárjában átlépett a POSTÁS repülő klubba, ahol néhány hónap múlva szakosztályvezető lett. Ezen a tavaszon építették Dunakeszin a klub faházát. Nyári táborokat szervezett és vezetett, rengeteget oktatott.1967-ben egy vitorlázó repülő verseny sportbizottságába küldték, majd 1969-ben már önállóan vezette a II. Budapesti Vitorlázórepülő Bajnokságot Dunakeszin.1969-től 2005-ig közel 100 vitorlázórepülő versenyt vezetett.1984. október végén átvezényelték a Műegyetemi és Mezőgazdasági Repülők Klubja vezetőségébe.1989. szeptember 05-én megalakult a Magyar Veteránrepülők Szövetsége (MVRSZ) melynek alapító tagja lett.A Magyar Repülő Szövetség 1989-ben alakuló közgyűlésén főtitkárának választotta meg, ezt a tisztséget 14 éven át óriási megbecsüléssel övezve végezte.Ezt követően tagja lett a Magyar Repüléstörténeti Társaság vezetőségének és egyben magas színvonalon látta el a Társaság kiadványainak főszerkesztői feladatait.Állhatatosan végzett tevékenységeinek egészségi állapota vetett véget, hosszú és tartalmas életének pedig a 2021 szeptember 05-én bekövetkezett halála.

Drága barátom búcsúzik tőled valamennyi repülőbarátod, az egész magyar repülőtársadalom.

Bakos Attila a Magyar Repüléstörténeti Társaság Elnöke.

Jó repülést csillagként a felhőkön túl.

Európa-bajnokság sajtótájékoztató

A XXII. FAI Hőlégballon Európa-bajnokságnak (22nd FAI European Hot Air Balloon Championship) idén, 15 év után ismét Magyarország, azon belül pedig Szeged ad otthont szeptember 12-18. között.

Nagy nap ez a mai a magyar hőlégballonozás történetében, hiszen a mai nap került bejelentésre, hogy 2021-ben Szeged ad otthont a Hőlégballon Európa-bajnokságnak, valamint 210 évvel ezelőtt (1811. június 3-án) pontosan ezen a napon repült először ballon Magyarországon. A nemzetközi versenyre (XXII. FAI Hőlégballon Európa-bajnokság 2021) a szervezők több mint 100 ballont várnak a versenyre és a fiesztára. A versenyzők Európa számos pontjáról érkeznek a napfény városába, pontosan 23 országból képviselteti magát pilóta Szegeden.

Európa-bajnokságon először indul örmény hőlégballon pilóta, de a résztvevők között van többszörös világ- és Európa-bajnok, ifjúsági világbajnok, ötszörös Európa-bajnok, női Európa-bajnok, tizenkilencszeres holland, nyolcszoros osztrák, hétszeres belga, hatszoros magyar, ötszörös angol, lett és négyszeres francia bajnok is. 2021 szeptemberében tehát a szakma legjobbjai lesznek jelen a versenyen.

Számos versenyző küldött személyes bemutatkozó anyagot, amely az alábbi link alatt érhető el: a versenyzők és ballonjaik.

„2016 óta a szeptember hónap minden évben a repülés művészetéről szól itt Szegeden. De bátran kijelenthetem, hogy az idei év, és az Európa-bajnokság egy teljesen új fejezetet nyit a hőlégballonok szerelmesei számára. Már korábban is hatalmas népszerűségnek örvendett a sportág Szegeden, és szerettük volna ezt kihasználni és megajándékozni a lakosságot egy Eb adta élménydús héttel” – mondta el Majó-Petri Zoltán a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezetője.

Továbbá videóüzenetben jelentkezett be:

John GRUBBSTRÖM a FAI – Fédération Aéronautique Internationale tiszteletbeli elnöke, aki a esemény zsűrijének is elnöke lesz.

valamint Stefan Zeberli, ötszörös és aktuális Európa-bajnok.

A szervezők az idei évben kiemelt támogatói programmal kedveskednek azoknak a hőlégballon-fanatikusoknak, akik a száznál is több ballon látványánál többet szeretnének. Azok, akik csatlakoznak a támogatói klubhoz, az alábbi plusz szolgáltatásokban részesülnek:

  • részletes versenyinformációk
  • pontos indulási adatok
  • ajándék Eb-versenypóló
  • bejutási lehetőség a paddock területére (előre leszervezett időpontban)
  • valamint kizárólag nekik lesz lehetőségük hőlégballon sétarepülésre jegyet váltani (sétarepülést a támogatói jegy nem tartalmaz, kizárólag a vásárlás lehetőségét)

A támogatói jegy a mai naptól érhető el a https://tixa.hu/xxii-fai-holegballon-europa-bajnoksag weboldalon.

További képek ennek az oldalnak az alján.

12-18 of September, 2021 –22nd FAI European Hot Air Balloon Championship – The event where balloons paint the sky

Männer doktor repült először ballonnal Magyarországon

Az első felszállást Magyarországon Männer és Kraskovits bécsi fizikus-doktorok ballonjával Männer hajtotta végre. A légi járműre a tulajdonosa sasokat és különféle figurákat, feliratokat festett. A léggömb feltöltésének és felbocsátásának időpontját három-három ágyúlövés jelezte 1811. június 3-án. Ez a léggömb volt az első hazánkban, amely nemcsak embert szállított, hanem Männer doktor kis selyem ernyőkkel háziállatokat bocsátott a földre sértetlenül. A nézőközönség először látott ejtőernyővel leereszkedő élőlényeket. A léggömböt a szél áramlatai Gyöngyösig repítették és ott az utasával simán földet ért.

Männer léggömbjének képe a korabeli röplapról

Az 1811. Szent Iván hava (június) 5-én, szerdán megjelent Hazai s Külföldi Tudósítások című lap 45. száma a két nappal korábbi repülésről. Így tudósítottak a „Magyar és Erdély Ország” rovatban:

„Hétfőn estve nem ugyan a Labyrinthusból, hanem tágas mezőrül Pesten a Város Erdeje (Városliget) mellül Magyar Országban legelőször felemelkedett egy új vadonatúj Dedalusként Menner úr a levegői golyóbisával. Ez olyan nagy volt, hogy 3600 akó bor bele fért volna. (Ezt mondták az említett Urak az ő jelentésekben.) A golyóbis, 60 kőkorsó Gálicz kő olajjal, Oleum Vitrioli, készült Éghető Levegővel töltetett meg, melly 11 hordótskában fejtődött ki. Negyven szál zsineg lóggott le a golyóbisról, mellyek közül mindegyik 25 fontot el birt. Ezen zsinegekhez volt kötve azon hosszúkás kosár, mellybe a Levegői Utazó, behelyheztetvén magát, egy kisded vasmatskát kötélen, lámpást, Barometrumot, s egy pár pistoly (!) vitt magával. Nyolczad fél óra után felereszkedvén egyenesen felfelé vitetett. Azon közben Verses Czédulákat hányt le, és kettőt lőtt. Lassankint a szem előtt kissebbedvén Kerepes felé látszott vitetni, míg végre egészen
eltűnt.

Nyolczadfél órától fogva mintegy kilenczedfélig úton volt a Levegői Utazó, s Gyöngyösön innen az Entsi pusztán egy Vadász ház mellett leszállott: de mivel hamarjában segítséget nem nyerhetett magyarúl nem tudván, kíntelenítetett kiszállani, s golyóbisát elbotsátani. Azután Atkárra vezetetett s onnan ma reggel egésségesen Pestre vissza jött. A nagy golyóbis a széltől tovább ragadtatott, mivel ő kiszállván már könnyebb volt.
Reményljük, hogy akik megtalálják, Pestre sérelem nélkül által küldik.”

Európa Bajnokság 2021


A 22nd FAI European Hot Air Balloon Championship – XXII. FAI Hőlégballon Európa Bajnokság – Szegeden kerül megrendezésre szeptember 10. és 18. között. 84 versenyző és több fieszta ballon fogja színesre festeni a város és környékének légterét.

Szeptember 10-12. között lesz a SzIA, azaz a Szeged International Airshow, ami a régió legnagyobb repülős rendezvénye.

Akinek ez nem lenne elég, az 15-19. között a BorTeret is meglátogathatja.

A versenyről minden információ megtalálható a honlapon: europeans2021.eu

1999. március 21-én leszállt az első Földet megkerülő, a légkörben repülő eszköz Egyiptomban

1999. március 1-jén a svájci Bertrand Piccard és a brit Brian Jones Rozier ballon pilótái történelmi, megállás nélküli, 20 napos repülésre indultak el, amelynek során mindössze 15 napra tervezett úttal megkerülik a világot. Mire március 21-én landoltak, összesen hét új világrekordot állítottak fel, beleértve a távolságot, a időtartamot és a magasságot, az összes ballon típusnál és méretnél (abszolút kategória).

A repülés befejezése után Jones azt mondta az ünnepélyes, genfi ​​székhelyű misszióvezérlő csapatnak: „Az első dolog, amit megtennék, felhívom a feleségemet, majd mint a jó angol, csinálok egy csésze teát.” ‘

Az akkoriban 41 éves Piccard hozzátette, hogy úgy érezte, hogy egy „láthatatlan kéz” irányította „fantasztikus útját”.

A rekordokról
A két balloonos által felállított hét FAI világrekord a következő volt:

Az A-abszolút kategóriában:
Távolság: 40,814km
Időtartam: 477h 47min
A legrövidebb földkerülő repülés: 370 óra 24 perc (Steve Fossett megdöntötte 2002-ben és Fedor Konyukhov 2016-ban)

Az AM-15 kategóriában (Rozier ballonok léggömbök: legalább 22 000 m³)
Távolság: 40,814km (jelenlegi)
Időtartam: 477h 47min (jelenlegi)
A legrövidebb földkerülő repülés: 370h 24min (megdöntve)
Tengerszint feletti magasság: 11 737 m (David Hempleman-Adams megdöntötte 2004-ben)

Piccard és Jones történelmi utazása akkor kezdődött, amikor elindultak a svájci sífalu, Château d’Oex területéről és három héttel később Egyiptomban ért véget – Ázsián, a Csendes-óceánon, Közép-Amerikán és az Atlanti-óceánon keresztül.

Rozier-ballon szerkezete
Rozier-ballon szerkezete

A ballonjuk, a Breitling Orbiter 3 hatalmas ezüst színű volt, amely 55 m magas, amikor teljesen feltöltötték. Rozier ballonként ismert és kombinálta a hőlégballon tulajdonságait a gázballoon tulajdonságaival. Héliumcellák voltak a kupolában.

Rozier ballonnal a forró levegő megakadályozza az emelőgáz éjszakai lehűlését és a ballon magasságának elvesztését. Ez egy 1785-ben feltalált alapelv, bár hidrogén helyett héliumot használnak, ami sokkal biztonságosabb.

A piros gondola, amelyben Piccard és Jones utazást folytattak, navigációs és túlélőeszközökkel és nyomás alatt működtetett WC-vel volt felszerelve.
Jelenleg a Washington DC-ben, az Egyesült Államokban található Nemzeti Lég- és Űrmúzeumban látható.

Meghívó az első magyar hőlégballon szoborának avatására

Ezennel meghívunk mindenkit az első magyar hőlégballonnak emléket állító szobor ünnepélyes leleplezésére. Az esemény időpontja: 2018 szeptember 30. 10:00 óra. Helyszín: Őcsény repülőtér.

Hőlégballon emlékmű látványterv

Hőlégballon emlékmű látványterve

Tervezett program a szobor ünnepélyes felavatására

Tovább a folytatáshoz

CE Cup – Magyar Nemzeti Bajnokság 2018

Véget ért a 2. Közép-Európa Kupa és a 38. Magyar Nemzeti Bajnokság, amiket Szegeden rendeztek meg. A tervezett 7 felszállásból ötöt sikerült végrehajtani, összesen 15 feladattal.

A 2. Közép-Európa Kupa győztesei

CE Cup winners

2. David LINEK (CZE), 1. Pavel MERÍNSKÝ (CZE), 3. MOLNÁR Péter (HUN)

A 38. Magyar Nemzeti Bajnokság győztese

NAGY Péter 38. Magyar Nemzeti Bajnokság nyertese

NAGY Péter 38. Magyar Nemzeti Hőlégballon Bajnokság nyertese

Részletes eredmények és a feladatlapok a rendezvény Elektronikus Hírdetőtáblájáról itt elérhetőek.

A geodéziai mérőtornyokról

Ezeket az objektumokat 1974 és 1984 közt emelték országszerte. Az Egységes Országos Vízszintes Alappont hálózat (EOVA) részét képezik. Jelenleg 111 ilyen vasbeton torony áll az országban, magasságuk változó (8-30 m), átmérőjük egységesen 3,5 m. A legalacsonyabb magasságon elhelyezett torony a Szegvár melletti Balástya-halmon álló torony (85 m tszf. magasság), a legmagasabban pedig a Csóványosra épített (938 m) található.

geodéziai mérőtorony

Tovább a folytatáshoz